Jenei Gyula Az időben rend van c. kötetéből (részleteket ld. itt és itt, na meg itt) ízelítőül két verset ajánlunk figyelmetekbe:
Két reggel
gyerekkoromból egyetlen álmom
képét őrzöm, s néhány éve majdnem
fölülírta azt is egy fotó. az első reggelen
tél volt, és mégis poros nyári
alkonyatot rögzítettem, de ebben
nem ez a furcsa, hanem hogy egész
életemben csak akkor egyszer láttam
fekete-fehér álmot. mint egy régi film,
olyannak látszott: faros buszt mutatott
a kép. kívülről szemléltem: hátulról,
srégen. országút, csenevész fák
szaladtak szembe vele. de az is lehet,
hogy bent a faluban loholtak a nyiszlett
akácok. s a szomszéd község is ott
tespedt az álomban. mintha egy meg-
állóból néztem volna, hogy távolodik
a busz: a bumfordi, lekerekített formák.
akkor még szerettem a kipufogógáz
szagát. lassan tűnt el az öreg jármű.
– a másik reggelen, hosszú évek múltán,
díjazott fotóra lapoztam valamelyik
újságban: egy busz hátsó ablakára
kisgyerek tapadt, s nézett vissza-
felé. egy másik falura. ahonnan éppen
evakuálták. sokakkal együtt. talán
délszláv pillanat, ahogyan az ob-
jekjtívon átsuhan szürkén. olyan
szürkén – mint kő vagy vadgalamb.
Megkérdezhetném
tetszett a szomszédlány szabályos
arca (haja szőke szellő volt a mindig
nyári fényben), de már nem tudom
megidézni vonásait, s ha próbálom
mégis elgondolni, az nem ő, nem is
hasonlít bizonyára. csak egy festmény,
amit a képzelet. délutáni alvásból
ébredtem három-négyévesen, ő talán
már iskolás, én kinőtt kiságyban
csupaszon, ő nem tudom, miben. fél-
sötét szobában tündöklik folyton
valószínűsíthető mosolya. azt hiszem,
szégyelltem magam, bár fogalmam
sincs, hogy az egyedfejlődés során
pontosan melyik életkorban alakul ki
a szeméremérzet. de nem is
lényeges. talán utólag vetítem vissza.
talán így lehetett. a keresztneve
rémlik, vezetékneve már nem –
anyámtól még megkérdezhetném.