máj
31

 JENEI GYULA

Verseket a nyolcvanas évek közepétől publikál. Írásai többek között az alábbi folyóiratokban jelentek meg: Alföld, Bárka, Élet és Irodalom, Forrás, Jelenkor, Kortárs, Magyar Napló, Mozgó Világ, Parnasszus, Székelyföld, Új Forrás. 

Az idei könyvhétre két könyve jelenik meg. Korábbi kötetei:

  • Az időben rend van (versek), FISZ Hortus Conclusus, Budapest
  • Ívek és törések (íróportrék), Eső-könyvek, Szolnok 

Korábbi kötetei: 

  • Ha kérdenéd (versek), Parnasszus könyvek, Budapest, 2006
  • Nézni a tájat (szövegek, Csabai István fotóival) Szalay Kiadó, Kisújszállás, 2008
  • Futóhomok (tárcák), Eső-könyvek, Szolnok, 2003
  • Grafitnap (versek), Kortárs Kiadó, Budapest, 2002
  • A víztorony vitorlái (versek), Barbaricum Könyvműhely, Karcag, 1997
  • Valahogy (versek, Sárkány Sándor képeivel), Alt-Produkt, Szolnok, 1992
  • Hátországban (versek), Jászkunság-füzetek, Szolnok, 1990 

1997 óta tagja a Magyar Írószövetségnek, 2006 óta a Szépírók Társaságának.

1998-ban alapította, és azóta szerkeszti az Eső című negyedévente megjelenő irodalmi lapot. A szerkesztői munkából irodalomszervezési feladatok is adódnak Jász-Nagykun-Szolnok megyében; több antológiát, könyvet jegyez szerkesztőként.

Alkalmanként írt, ír recenziókat napilapokba, néhány folyóiratba, egy hosszabb tanulmányában pedig Körmendi Lajos munkásságát dolgozta fel. 

 

1962-ben született Abádszalókon, általános és középiskolába Kunhegyesen járt. 

1984-ben a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán magyar–történelem szakot végzett, majd 2006-ban a Szegedi Egyetemen magyar szakos diplomát szerzett. 

Egy keveset tanított, népművelősködött; többnyire újságírásból élt: városi és megyei lapoknál, a Szabad Földnél, illetve szerkesztő-riporterként a Magyar Rádió Szolnoki Stúdiójában foglalkoztatták.

Jelenleg tanárként dolgozik. Felesége pedagógus, négy gyereke van. Szolnokon él.

 

 

Jenei Gyula

Az időben rend van

 

 

Műfaj: versek

Sorozat: Hortus Conclusus 24.

Nyelv: magyar

Formátum: 130x200 mm

Kötés: ragasztó

96 oldal

ISBN 978 963 7043 42 0

Ár: 1700 Ft

Megjelenés: 2011. Ünnepi Könyvhét

 

Kiadó:

FISZ, Fiatal Írok Szövetsége

1072 Budapest, Akácfa u. 20.

1062 Bp., Bajza u. 18. 2. emelet

1397 Bp., Pf. 546.

06-1/322-1538

info@irok.hu

www.irok.hu

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fiatalirok.blog.hu/api/trackback/id/tr672944345

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása