Bár az elmúlt napokban másfajta események irányították magukra a figyelmet az irodalmi életben, egy kicsit tekintsünk most vissza a nemrég lezajlott "Versre magyar, hí a haza!" elnevezésű rendezvényre.
Két szempontból mindenképp sikeresnek mondható a Fiatal Írók Szövetsége és a Szépirodalmi Figyelő közösen szervezett vitaestje a kortárs politikai költészetről. Először is, nagyon sokan voltak rá kíváncsiak a helyszínen, a Szatyor Bárban (elhangzott itt-ott a bűvös szám is: 120 fő), ez kétségtelenül nagyszerű dolog, főleg, ha arra gondolunk, ma egy irodalmi rendezvényen alapvetően már a 30 fő is sikernek számít.
Ugyancsak sikeresnek mondható az esemény abból a szempontból is, hogy a(z elektronikus) sajtó is felfigyelt rá, sorra jelentek meg róla a helyszíni tudósítások. Beszámoló olvasható a programról többek közt az Irodalmi Jelen, a Kultura és Kritika Magyar Narancs, a Mandiner, a Litera és a prae.hu oldalakon.
Fotó: ambroozia.hu
Fotó: Falvai Mátyás
A probléma forrását leginkább az jelentheti, ahogy magát a politika szót használták a résztvevők ezen az estén is. Tulajdonképpen ide-oda csúszkáltak a legkülönbözőbb jelentésrétegek között. Másról volt szó, amikor akár Schein Gábor, akár Vári György azt hangsúlyozta, hogy az ember közösségi lény, tehát az ő létének, tetteinek, és írásainak is van egy közéleti, politikai vetülete és értelmezése, és másról amikor Kukorelly úgy fogalmazott "a költészet sokkal mélyebb dolog, mint a politika", és megint másról, amikor például a kritikusok beszélgetésében Bazsányi Sándor apolitikus attitűdje került szóba.
Továbbá más jelenséget vizsgálunk, ha arról van szó, hogy adott egy költemény, aminek van, lehetnek közéleti értelmezési aspektusai és másról, hogy egy költő vagy író milyen konkrét közéleti (akár pártpolitikai) szerepeket vállal vagy vállalhat. Noha az egymás melletti elbeszélés lehetőségét tompították a jelentésbeli sokszínűségre utaló reflexiók (pl: Schein: "egyáltalán mi magunk tudjuk, hogy miről beszélünk"), mégis kaotikussá tette a beszélgetést (valamivel hangsúlyosabban az első kör, a költők esetében), hogy e kettő vizsgálati szempont is gyakran összemosódott, összekuszálódott.
Nem tartogatott igazán újdonságot az sem, ahogyan Kemény István tulajdonképpen az egész vitát kiváltó verséről (Búcsúlevél) beszéltek a felek, a beszélgetés hamar eljutott a "de nem azért tartom rossz versnek, mert...." kvázi-magyarázkodásig, a feloldhatatlan egyik oldal-másik oldal dichotómiáig.
Fotó: Falvai Mátyás
Új aspektusokat talán egyedül Schein Gábor hozott be a diskurzusba, amikor a két női szerzőt, Erdős Virágot és Tóth Krisztinát és verseiket (Édes hazám és Bánk, magában) említette meg. Egyrészt azért jelenthet ez változást a közéleti témájú költészet esetében, mivel a magyar irodalomban nem állt előttük példa (amit aztán követni lehet vagy éppenséggel megpróbálni lebontani), nekik kellett maguknak feltalálniuk a szerepet, hogyan nyilatkozzon meg a hazához fűződő viszony kérdéseben egy női szerző. Másrészt pedig fontos szerephez jut ezekben a költeményekben az úgynevezett szociális dimenzió, amely közvetlenül vagy közvetve, de hatással lehet egyén és haza, költő és haza viszonyáról kialakított (ön)kép formálására. Ám ez a felvetés is csak egy szegmensét érintette annak a problémakörnek, amelyet felölelni kívánt a vita.
Az est elején Pápay György, a Szépirodalmi Figyelő főszerkesztője azzal kezdte bevezetőjét, hogy a politikai költészetről szóló beszédnek konjunktúrája van. Így utólag pedig elmondható, hogy ez a konjunktúra még valószínűleg hosszú ideig nem fog lecsengeni, mert hiszen a párbeszéd, a vita szándéka megvan, csak feltehetőleg sokáig kell még meddőn vitázni , míg egyszer rájövünk, tulajdonképpen mi is az, amiről vitázni akarunk.
Versre magyar, hí a haza - vitaest a kortárs politikai költészetről
2012. március 8. csütörtök
Szatyor Bár és Galéria
Első kör (költők): Kukorelly Endre, L. Simon László, Schein Gábor, Szálinger Balázs. Moderátor: Kollár Árpád
Második kör (kritikusok): Bazsányi Sándor, Bene Sándor, Horkay Hörcher Ferenc, Vári György. Moderátor Mészáros Márton
