nov
30

Program holnapra. Az ÚjNautilus irodalmi estek sorozatának soron következő állomásán bemutatkoznak az ÚjNautilus legtávolabbi kalózai - Csordás László és Borbély András beszélget majd Lőrincz P. Gabriellával, Bakos Kiss Károllyal, Visky Zsolttal és Serestély Zalánnal, amit a morningdeer zenekar remek koncertje követ majd. Az estet a Fiatal Írók Szövetsége támogatja.

Helyszín, időpont, ilyesmi: A38 kiállítóterem, 2011.12.01. 19-23h között, a program most is ingyenes

A Transzgresszió est résztvevői: 

Bakos Kiss Károly (Beregújfalu, 1977): költő, kritikus, szerkesztő. Jelenleg az Együtt kritika-, illetve a Partium című folyóirat versrovatának szerkesztője. Első kötete 2007-ben látott napvilágot Legyen vers címmel az Intermix Kiadó gondozásában.

Lőrincz P. Gabriella (Beregszász, 1982): költő. 2008-ban debütált az Együttben, első verseskötete Karcok címmel jelent meg 2009-ben az Intermix Kiadó gondozásában. Jelenleg a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet munkatársa.

Serestély Zalán (Kolozsvár, 1988): költő, kritikus, az Echinox magyar oldalainak szerkesztője, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar szakos hallgatója. Első kötete előkészületben.

Visky Zsolt (Kolozsvár, 1988): költő, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem magyar szakos hallgatója, több irodalmi csoportosulás alapító tagja (pl. Kiskorú Írók Ligájának /KILL/, Károly-kör, CSEKK /Csütörtök esti kör/). Eddig egy kötete jelent meg Tudsz-e repülni címmel, publikál a Szőrös Kő, az Irodalmi Jelen, a Látó, a Műút, a Helikon, a Korunk folyóiratokban, valamint megjelentek versei a Másnapos Irodalmi Kör honlapján, és a Nappali Menedékhely nevű irodalmi és művészeti portálon.

és persze...

A morningdeer egy budapesti experimentál-minimál avantpop formáció, mely 2009-ben Dányi Krisztina (énekes-dalszerző) szobaprojektjeként indult. Dalait Kárpáti Rita (basszusgitár), Balogh Levente (gitár), és Orosz Marci (üthető dolgok) társaságában próbálja élőben is előadni. A csapat eddig főleg a hazai szobazene/lo-fi színtéren ismert, ám Krisztit már felfedezte Harcsa Veronika is, akivel a közelmúltban nagy sikerű koncertet adott.

Ha tetszik a program, esetleg ismersz másokat is, akiket érdekelne a téma, megköszönjük, ha felhívod mások figyelmét is az eseményre! Ha érdekel a FISZ tevékenysége, ha van kedved a részesévé válni, akkor bátran csatlakozz a Fiatal Írók Szövetségének facebookos oldalához! 

A bejegyzés trackback címe:

https://fiatalirok.blog.hu/api/trackback/id/tr583426711

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása