Kiss László eddig főként prózaíróként és a Bárka folyóirat szerkesztőjeként volt ismert. Az idei Könyvhétre a FISZ Hortus Conclusus sorozatában viszont kritikakötete jelent meg, egy könyvre való válogatás az elmúlt év kritikusi terméséből. A szerzővel a HC-könyvek sorozatszerkesztője, Falvai Mátyás készített e-mailinterjút.
FALVAI MÁTYÁS: A kritika alapvetően folyóiratokra kalibrált műfaj. Miért gondoltad fontosnak kötetbe gyűjtve kiadni kritikai írásaidat?
KISS LÁSZLÓ: Talán egyetlen egyszer játszottam el a gondolattal, hogy a kétezres évek eleje óta írott kritikáimat jó volna kötetbe rendezni. A terv különlegességét, még inkább őszintén naiv átgondolatlanságát az adja, hogy ez az egyetlen egyszer eljátszás valamikor 2005 tájékán volt, körülbelül 16 kritikával a birtokomban. Aztán szerencsére elfelejtettem, ment tovább a munka, amikor tavaly tavasszal belebotlottam egy pályázatba. Az Akadémia írta ki, kutató pedagógusoknak. Egy ideje nem „kutatok”, de fölmerült bennem, hogy írok egy tanulmányt kortárs líra vs. klasszikus költészet tematikában, paródia, újraírás, ilyen szempontok szerint. Aztán arra gondoltam, hogy a meglévő 30-40 kritikából összeállítok egy kötetszerűt, szépen tagoltat, és azt nyújtom be. Ezen dolgoztam a 2010-es nyáron, s nem fölöslegesen: az akadémiai pályázaton elismerték a munkám – ezután hívott Szabó Tibor Benjámin, hogy a FISZ kiadná a pályadíjas anyagot.
F.M.: Furcsa dolog, amikor könyvekről írott kritikákból könyv lesz, amiről talán újabb kritikák születnek. A kritikakötetekkel kapcsolatban gyakran felmerül, hogy kiadásuk nincs kellőképpen megindokolva, a válogatás esetlegesnek tűnik, és nincs – úgymond – hozzáadott értékük. A Te könyved esetében nem érzek ilyesmit. Úgy látom, a válogatás célkitűzése egyfajta valós – bár a teljességre törekvésre természetesen nem apelláló – keresztmetszet adása volt az utóbbi pár év irodalmi törekvéséből. Mik voltak a válogatás szempontjai, miért pont ezek a szövegek kerültek be a kötetbe?
K.L.: Kedves, hogy a keresztmetszet szót használod, de nem merném felvállalni, hogy ilyet tudok adni a kortárs irodalom iránt érdeklődő olvasónak. Részint az olvasásra fordítható kevés időm miatt, részint mert bármennyire nyitott vagyok, és bárhogy szeretném, sok mindent nem tudok „bevenni”. Ezért a kötet összeállításakor arra törekedtem, hogy olyan szövegek kerüljenek a végül a Kis és egyéb világok címen megjelent könyvbe, amelyek valamilyen módon párbeszédbe lépnek vagy léphetnek egymással, s amelyek az ízlésemet tükrözik. Ez az én helyezések nélküli kortárs irodalmi toplistám. Ami a gyűjtemény szerkezetét illeti, három ciklusra tagoltam a szövegeket: az elsőbe a versekről, a másodikba a novelláskötetekről, a harmadikba pedig a regényekről szóló recenziókat vettem föl.
(Folytatás az ugrás után!)
JENEI GYULA: Először is kérdés, hogy tényleg rend van-e az időben, vagy csak nyugtatgatom magam ezzel. Amikor tizenvalahány éve meghalt apám, azokban a napokban veszítette el az apját egyik barátom is. Ültünk valamelyik szolnoki sörözőben, s arról beszélgettünk, hogy hol lehetne olcsón fekete nadrágot venni a temetésre – nem vagyunk öltönyös emberek, s nem volt alkalomhoz illő öltözetünk –, közben nagy bölcsen megállapítottuk, hogy az apáink után mi következünk a sorban. 
