jún
29

Idén harmadik alkalommal kerül sor a FISZ és a Hermaion irodalmi táborára, a Győr melletti, hangulatos kis falucskában, Véneken. Az eddigi évek gyakorlatát folytatva egy meghatározott téma köré csoportosulnak a szakmai előadások, amelyek között prózai és lírai műhelymunka is folyik mentorok segítségével. A szállás természetközeli, kulturált helyen várja a táborlakókat, a programok szüneteiben egy mesterséges öko-tóban nyílik lehetőség fürdőzésre, lehet ping-pongozni, röplabdázni, húst sütögetni, mindent, amit kell. Az idei programot alább közöljük, a jelentkezéseket erre az e-mailcímre várjuk: scsa79@gmail.com.

 

 

 

A Fiatal Írók Sz és a Hermaion Irodalmi Társaság alkotótábora, 2011

 

Helyszín: Vének, Aranykert Tábor (Jurta-tábor)

Időpont: 2011. július 14–17.

 

A téma: Tipográfia a költészetben, alternatív kifejezésformák.

 

Előadások és tipográfiai workshop a kortárs költészet és képzőművészet kifejezési lehetőségeiről.

 

A tábor célja a nem nyelvi kifejezésformák fejlesztésén túl, a nemzeti kultúrák közötti párbeszéd lehetőségeinek javítása a vizualitás lehetőségeinek bemutatásával.

Az előadások és viták mellett munkacsoportokat alakítunk, amelyekben már kész szövegek értelmezése, értékelése történik meghívott mentorok irányításával. Természetesen a tábor kiváló lehetőséget biztosít a nyugodt alkotómunkára is (sportolási, fürdőzési lehetőség).

Az előadók, vendégek és a táborlakók részvételével kerekasztal-beszélgetésre is sor kerül Print és/vagy online címmel, az irodalom megjelenési lehetőségeiről a 2010-es években.

 

Előadók:

 

H. Nagy Péter, az Opus főszerkesztője

Juhász R. József, az Opus szerkesztője, vizuális művész

Székelyhidi Zsolt, Berka Attila, a Spanyolnátha szerkesztői

Király Farkas költő, az Ambroozia és a Szabadföld szerkesztője

 

Részvételi díj: 9000 Ft

           

Tervezett program:

 

július 14. csütörtök

 

9–10                érkezés, a tábor elfoglalása

10.30               megnyitó

11– 12             akklimatizálódás

12–13              ebéd

13–15              a munkacsoportok megalakulása (líra, próza, kritika-olvasói (-írói?)

15–17              szabadprogram (fürdés, röplabda Véneki Bajnokság (VB)-selejtező)

17.30–18.30    előadás és diszkusszió: Juhász R. József (Rokkó) tipográfiai workshopja

19–20              vacsora

20–                  nyitott felolvasás

 

 

július 15. péntek

 

8.30–9.00        reggeli

9–10                előadás és diszkusszió H. Nagy Péter előadása

10.30–12         munkacsoportok műhelymunkája

12–13              ebéd

13–15              előadás és diszkusszió: Berka Attila és Székelyhidi Zsolt

15–17              kerekasztal-beszélgetés (téma: Print és online)

17–19              (szabadprogram, VB-negyeddöntők)

19.30–20         vacsora

20–                  meghívott vendégeink felolvasása (Berka Attila, Székelyhidi Zsolt, Király Farkas, Hodossy Gyula)

 

július 16. szombat

 

8–9                  reggeli

9–12                munkacsoportok műhelymunkája

12–13              ebéd

13–14              szabadprogram

14–15              előadás és diszkusszió: Király Farkas előadása

15–18              szabadprogram (elődöntők, döntő)

19-19.30          vacsora

19.30–20.30    a munkacsoportok beszámolója

20.30–             fakultatív örömszerzés

 

július 17. vasárnap

8–9                 reggeli

9–10               táborzárás


További támogató:

Szlovákiai Magyar Írók Társasága

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fiatalirok.blog.hu/api/trackback/id/tr613025904

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.