jún
3

A többi között a Hortus Conclusus-sorozat legutóbbi három kötete is kapható lesz nálunk a Könyvhéten (standunkat itt találod meg). Ezekhez a kötetekhez (Kollár Árpád: Nem Szarajevóban, Mócsai Gergely: Igaz, Falvai Mátyás: Gépindák) egy kis kedvcsináló összeállítást ajánlunk figyelmedbe az ugrás után.

 

 

KOLLÁR ÁRPÁD: NEM SZARAJEVÓBAN

 

szarajevóban két napig égett

a könyvtár egyfolytában

mesélem itthon két napig

ismétli borzongva barátom

az idővel mérlegelve a mennyiséget

két napnyi könyv kézirat

visszhangozzuk

miközben fogalmunk sincs róla

egy átlagos test meddig ég”

 

Kollár Árpád második kötete nem szakad teljesen el a például a madzag címűtől, a költő továbbgondolja, egyszersmind lezárja az identifikációs játékot.

A továbbgondolás és lezárás mozzanata a kötet egészére érvényes. Tematikus szinten az első kötet a talajvesztést helyezte az irónia és a pátosz, a groteszk és a szenzibilitás erősen billegő mérleghintáján. Formai tekinteten túlsúlyban voltak a jambikus lüktetésű szabad versek, melyek olykor szecessziósan túlburjánzók, olykor fegyelmezetten visszafogottak voltak.

A talajvesztés tematikáját pár vers zárja ebben a kötetben, átértelmezve a korábbi túlfűtött veszteségtudatot, lecsitítva a pátoszt és a pátoszt ellensúlyozni kívánó iróniát is. A versekben artikulálódó otthontalanság érzetét és a folyamatos keresést egy általános közérzet líra váltja fel, mely jellemzően hétköznapi képekből építkezve szelídebb, elégikus hangon szólal meg.

A Nem Szarajevóban igazán különleges, bibliofil kiadvány. A kötetet Czipor Adrienn tervezte.

Kollár Árpád, költő. Született 1980-ban, Zentán. Jelenleg Szegeden él.

Első kötete: például a madzag, FISZ, 2005

 

„A történetileg agyonterhelt „Szarajevó” szó örvényéből nehéz ép bőrrel kimásznia egy (ne felejtsük el, hogy vajdasági) költőnek. Kollár Árpád idén megjelent Nem Szarajevóban című kötetén érzékelhető valamiféle lelkiismeret-furdalással vegyült kötelességtudat, a zarándoklat, a tiszteletadás, a megörökítés kényszere. Mivel azonban a múlt szörnyűségeihez a költőnek nincs közvetlen hozzáférése, csak azok hatásait örökítheti meg képmutatás nélkül.”

(Irodalmi Jelen Online)

 

MÓCSAI GERGELY: IGAZ

 

"Amikor 1992-ben Mócsai Gergely eljött az egyetemi lapunk szerkesztőségi ülésére, azonnal láttam, hogy egy nem akármilyen költői pálya vette kezdetét, és azonnal tudtam, hogy nagyon sok várható ettől az induló költőtől."

"Másrészt akkor, ott, egy életre szóló barátság is kezdetét vette, ezért bátran mondhatom, hogy Mócsai Gergely minden egyes versét már keletkezése során ismertem, ahogyan költőbarátom gondolkodásmódját is folyamatában tudom szemlélni. Ugyanakkor ebben a folyamatban annyiban magam is részt veszek, amennyiben Gergővel rendkívül szeretünk együttgondolkodni. Most már biztosan állíthatom, hogy Mócsai Gergely költészete egyben kozmológia is, poétikája nem csak a versekig terjed, hanem áthat mindent, amivel Gergő foglalkozik. Ignotus anno azt írta Adyról, hogy az ő zenéje egy külön fajta zene. Nos, Mócsai Gergely költészetére ez a mondat remekül illik, hiszen itt a legszigorúbban teremti meg a metrikától kezdve a tördelésig (minden) ezt a sajátságos, alternatív, ám nagyon is valós retorikai-vokális univerzumot. Figyeljünk erre a zenére! Elképesztően hangzik… Ha valaki ráérez erre a világlátásra (világhallásra), nem tud tőle szabadulni. És nem is akar… Ezért maradtunk mi is már 18 éven (vagy egy korszakon) át a legszorosabb kötelékben: ő ír, én olvasok. Tartsanak velünk!"

H. Nagy Péter

 

„A vers zenéje és szavai által férkőzni közel a kozmosz titkaihoz, meghallani és kiolvasni törvényeit, betűkbe szedni a rendezett világot – metafizika és költészet a felsejlő, szemlélhető igaz igézetében.

(…)

Mócsai Gergely költészetéről nyugodtan állítjuk, hogy a kortárs magyar líra legkülönösebb teljesítményei közé tartozik. Eddig megjelent két kötetével (Csumasz. FISZ, Bp., 1999; Eleig. Ráció, Bp., 2005) is bizonyította, hogy egyéni látásmódjával és nyelvezetével sajátos versvilágot teremt. „

(Újnautilus)

 

FALVAI MÁTYÁS: GÉPINDÁK

 

A kötetről és szerzőjéről bővebben itt olvashatsz.

 

Nem lehet megúszni, az emlékezetből történetek lesznek. Akárki nézzen visszafelé, mást, másokat lát, ezzel kezdenie kell valamit. Újramondani, már a saját történeteit, amelyek csak annyiban másokéi, hogy belőlük lettek. Mint ahogy mindannyian másokból lettünk, mi vagyunk a Fater, a Nagymuter, Izing Pityu, és az Indián is.

Szöveggyártó erőművek vagyunk öröklött alkatrészekkel és munkaerővel. A Falvai Mátyás által privatizált erőműben még mindig, vagy inkább újra a Tatabánya környéki svábok és tótok, a családi és más legendáriumok alakjai mennek be a gyárba, azzal töltve hétköznapjaikat, hogy  elmondják, mit is kell, lehet kérem gyártani, azt is, hogy miből. És az erőmű hol dohog, hol szétveti a röhögés, elhallatszik, hogy jönnek a távolabbi kocsmákból is. De a gépindák már nem távírópóznákhoz kapcsolódnak, az író sem krónikás. Nyelvén új formát kapnak elmúlt életek, leromlott épületek, szétszaladó hangok, ízek, illatok: történetek lettek – a mieink.

Szalai Zsolt

 

„Falvai Mátyás, úgy tűnik, jó utat választott. Ha ezen az úton marad, s tolla is hasonlóan biztosan dolgozik, remélhetőleg nem éri majd kudarc. Jól ragadja meg az élethelyzeteket, írása gördülékeny. Úgy tűnik, az anekdotikus történetekben megtalálta a hozzá illő hangot, de persze ha a regényt is kipróbálná, a Gépindákkal elérte, hogy biztosan elolvassam majd.”

(Újnautilus)

 

„Nemcsak kortársai, de önmaga számára is magasra tette a lécet első kötetével Falvai Mátyás. A két novellát és egy kisregényt tartalmazó Allegro barbaro után idén megjelent második, Gépindák című könyvével, nehezen ugyan, de sikerült megugrania a következő magasságot. A fiatal alkotó a korábban megismert és megkedvelt stílusban tíz újabb kisprózai szövegét adta közre, olvasói örömére.”

(Műhely)

 

"Akárhogy is, a Gépindák írásai beszélnek hozzánk, mint ahogy egy pultot támasztó haver teszi, miután torka kellő balzsamozást kapott. És beszéde érdes, munkában megedzett köszörűs-hang, ami egyszerre jelent kendőzetlen őszinteséget és keresetlenséget."

(Szépirodalmi Figyelő)

 

"Világos tehát, hogy a megvalósult szocializmus legalább olyan élénk és működő anekdotakincset érlelt ki, mint mondjuk a századelő novellistája számára a dzsentri-világ. Tulajdonképpen csak idő kérdése volt, hogy egy fiatal, a korszakot már legfeljebb hírből ismerő szerző érvényes módon legyen képes összekapcsolni ezt a gazdag anekdotakincset a magyar novella - nagyon is megújítható - klasszikus formai hagyományával. Falvai Mátyásnak a Gépindák című novellaciklusban alighanem ezt műveletet sikerült végrehajtania." 

(Litera)

 

"Falvai Mátyás jó úton halad. Még csak huszonhat éves, ami prózaíróban szemtelenül fiatalnak számít, de az, amit, és ahogyan ír - teljesen rendben van. Legalábbis az én szájízem szerint. (Véleményemet egyszerre mondatja a „közönséges" befogadó és az írástechnikákat is elemző prózaíró). Mer történetben gondolkodni, arra fekteti a hangsúlyt, hogy a sztori működjön, a többi nála csak kence, sallang, amire nem figyel túl sokat. A fiatal szerzők legfőbb baja az, hogy eredetiek akarnak lenni. Mindenáron. Falvai Mátyás második kötetén (Gépindák) ez a görcsös igyekezet nem vagy csak alig-alig érhető tetten."

(Bárkaonline)

 

"Falvai Mátyás második könyve egy fiatal író érett alkotása. Mélyen emberi történeteivel meghökkent és ámulatba ejt, megríkat és megnevettet egyszerre. Tökéletes érzékkel vegyíti az abszurdot az érzelmessel, az elképzeltet a valódival. Végtelenül könnyed, mégis véresen komoly."

(Heti Válasz)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://fiatalirok.blog.hu/api/trackback/id/tr692951774

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Horgas Béla | RÍMKEVERŐ 2011.06.03. 16:25:16

Nem afféle rusnyaféle vásári szájtáti, nem amolyan utcasarki semmire se kellőfélnótás tekergő – de maga a költő, a talányos, zöld köpenyes mutatványos, kék nadrágos csodatevő, maga a nagy rímkeverő került a semmiből elő –térült-fordult, kev...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.