máj
3

Alulírott reprezentatív irodalmi szervezetek tiltakozunk a szakterületet érintő radikális forráskivonás ellen, mely különösen érzékenyen érinti az irodalmi folyóiratokat és szerzőiket.

 A Nemzeti Kulturális Alap Bizottsága a 2016. évben mindössze 350 millió forintot szánt folyóiratok támogatására, mely még a kiemelt lapok megjelentetésére sem elegendő. Az idei indítókeret jelentősen kevesebb, mint a Folyóirat-kiadás Kollégiuma rendelkezésére álló 2015. évi 655 millió vagy a 2014. évi 633 millió forint.

Az NKA szakmai kollégiumai az elmúlt hetekben saját keretük terhére kicsivel több, mint 158 millió forinttal egészítették ki a rendelkezésre álló 350 milliót, hogy a folyóiratok azonnali ellehetetlenülését elkerüljék. A szakmai kollégiumok által végrehajtott kényszerű átcsoportosítás azonban egyéb fontos területektől, többek között az irodalmi ösztöndíjaktól von el forrásokat. Ez a mintegy fél milliárd forintnyi támogatás azonban még mindig jóval kevesebb annál a hozzávetőleg évi 800 milliónál, amennyit az NKA az utóbbi években a folyóiratok támogatására fordított.

A magyar irodalmi kultúra és nyilvánosság legalább két évszázadra visszamenőleg hagyományosan folyóirat-centrikus. A forráskivonás alapjaiban érinti a kortárs irodalom közvetítését, jelenét és jövőjét, ugyanis olvasók nélkül nem létezhet kortárs irodalom.

A színvonalas határon túli és vidéki folyóiratok ellehetetlenülése ráadásul nem pusztán egy sajtótermék, szellemi műhely megszűnéséhez vezethet, hanem a helyben gondozott, Kárpát-medencei fókuszú kultúraközvetítés és értékteremtés felszámolásához is. Egy országos rangú vidéki vagy határon túli periodika rendkívül összetett feladatkörrel bír. Teljes országrészek kophatnak ki a kortárs kultúrából a kedvezőtlen viszonyok miatt. A határon túli magyar nyelvterületeken pedig nemzeti identitásunk megőrzésének évszázados munkája kerül veszélybe, hiszen a folyóiratműhelyek a szépirodalmi és tudományos közlemények publikálása mellett identitáserősítő és olvasásnevelő erővel is bírnak.

A Nemzeti Kulturális Alap ez idáig a magyar nemzeti kultúra, így a magyar irodalom legfőbb támogatója volt. Az NKA szellemiségével ellentétes intézkedés azonban veszélybe sodorja a hazai és határon túli magyar folyóiratok, portálok megjelenését. Ellehetetleníti azt a magas színvonalú értékteremtő szakmai munkát és tehetséggondozást, melyet a hozzájuk kapcsolódó kulturális, művészeti és tudományos szellemi műhelyek végeznek.

Minden európai ország állami költségvetése támogatja a nemzeti kultúrát, különös hangsúllyal a nyelvi önazonosság és a közösségi emlékezet megőrzésében nélkülözhetetlen irodalmat. Irodalmi életünk, ezen belül folyóirat-kultúránk fenntartása alapvető nemzetstratégiai érdek, nem leépítésére, hanem nagyarányú fejlesztésére volna szükség.

A szépirodalomnak nincsenek önálló felsőoktatási intézményei, nincsenek az állami költségvetésből finanszírozott műhelyei, intézményrendszerének 80%-át az NKA pályázatokon elnyert támogatások segítségével tartják fent, nehéz körülmények között, egyik napról a másikra élve. Ebben a helyzetben felmérhetetlen következményekkel jár a viszonylagos biztonságot jelentő három éves pályázati program megszüntetése és az azt követő forráskivonás.

Az új kollégiumi struktúrában úgy kerültek vissza az egyes szakmai kollégiumokhoz a folyóirat-pályázatok, hogy a hároméves programok éves költségkeretét az új kollégiumi támogatási keretek már nem tartalmazták. Ez a költségvetési helyzet a legnagyobb gondot a Szépirodalmi Kollégiumban idézte elő, mert itt évente együttesen 10 budapesti és vidéki irodalmi folyóirat hosszútávra elnyerhető támogatási programjának hiányzik a fedezete, hozzávetőlegesen évi 150-200 millió forint.

A kiszámítható működés érdekében elengedhetetlennek tartjuk, hogy a Nemzeti Kulturális Alap haladéktalanul biztosítson megfelelő összeget a folyóiratok megjelenésére, továbbá pótolja a szakmai kollégiumok által véghezvitt átcsoportosítással kieső forrásokat.

Egyúttal felhívjuk az érintett folyóiratok, portálok szerkesztőinek és szerzőinek figyelmét, hogy csakis széles körű szakmai összefogással lehetséges a folyóiratok és a hozzájuk kapcsolódó szakmai műhelyek jövőjét megnyugtatóan biztosítani.

 

Budapest, 2016. május 3.

 

Erdélyi Magyar Írók Ligája

Fiatal Írók Szövetsége

József Attila Kör

Magyar Írószövetség

Szépírók Társasága

Szlovákiai Magyar Írók Társasága

 

ápr
24

ELNÖKSÉGI JEGYZŐKÖNYV


Időpont: 2016. április 22.
Helyszín: Budapest, Bajza utca 18., FISZ-iroda
Jelen vannak: Mészáros Márton, Szőllőssy Balázs, Antal Nikolett, Varga Betti elnökségi tagok, Sifter Veronika irodavezető, Makai Máté FISz-háló koordinátor
Titkár megállapítja, hogy az elnökségi ülés határozatképes. Elnökség egyhangúan elfogadja a napirendet, amellyel kapcsolatban az alábbi döntések születnek.
Levezető elnök: Kollár Árpád (egyhangú + 1 tartózkodás)
Jegyzőkönyv-vezető: Szőllőssy Balázs (egyhangú + 1 tartózkodás)
Napirendi pontok: egyhangúlag elfogadva


1. Tábor
Varga Betti főszervező beszámol a FISZ tábor szervezésének jelenlegi állásáról . AZ Elnökség elfogadja a javasolt programstruktúrát.


2. 56-os pályázat
Az elnökség úgy határoz, hogy a szövetség indul az 1956-os Emlékbizottság által kiírt pályázatokon. Az elnökség megbízza Sifter Veronika irodavezetőt a pályázatok megírásával

3. Rendezvényes pályázat
Az Elnökség úgy határoz, hogy ad be pályázatot az Ismeretterjesztési Kollégium rendezvénypályázatára.

4. FISZ Háló
Az Elnökség megbízza Makai Mátét a FISZ Háló programsorozat koordinálásával, és a FISZ PR-tevékenységeivel. A programszervezésben Kellermann Viktóriával fognak együttműködni.

5. Könyvhét, könyvkiadás
Antal Nikolett beszámol róla, hogy a Holokauszt – új utak, új generációk című kötetnek május 5-én lesz a bemutatója. Az Elnökség határoz arról, hogy Makai Máté koordinálja a könyvhét kapcsán rendezendő kötetbemutatókat.

 

ápr
21

ELNÖKSÉGI JEGYZŐKÖNYV
Időpont: 2016. március 10.
Helyszín: Budapest, Bajza utca 18., FISZ-iroda
Jelen vannak: Korpa Tamás, Mészáros Márton, Szőllőssy Balázs, Antal Nikolett, Neszlár Sándor, Varga Betti elnökségi tagok
Titkár megállapítja, hogy az elnökségi ülés határozatképes. Elnökség egyhangúan elfogadja a napirendet, amellyel kapcsolatban az alábbi döntések születnek.

Levezető elnök: Mészáros Márton (egyhangú + 1 tartózkodás)
Jegyzőkönyv-vezető: Szőllőssy Balázs (egyhangú + 1 tartózkodás)
Napirendi pontok: egyhangúlag elfogadva

1. Tagfelvétel
Elnökség egy tartózkodás mellett dönt Horváth Benjámin felvételéről a Fiatal Írók Szövetségébe.
Beszámoló a Magyar Falu tanácskozásról
Korpa Tamás elnökségi tag beszámol arról, hogy a háromnapos rendezvény nagyon sikeresen zajlott, a tanácskozás anyagának tanulmánykötetbe szerkesztését és őszi kiadását kezdeményezi. Az Elnökség felhatalmazza Korpa Tamást, hogy a tanulmánykötet szerkesztésével kapcsolatos teendőket ellássa.


2. Beszámoló az ELTE-n szervezett vitaestről
Varga Betti és Szőllőssy Balázs beszámolnak a fiatal írók által szervezett vitaestről a Kárpát-Medencei Nonprofit Tehetséggondozó Kft. kapcsán. Az Elnökség egyhangúlag elfogadja a beszámolót.


3. Együttműködés a Holokauszt Emlékközponttal
Antal Nikolett beszámol a Holokauszt Emlékközponttal való együttműkődés jelenlegi állásáról: a programok és az együttműködés az Emlékközponttal való egyeztetés-sorozat után a tervek szerint halad. Az elnökség egyhangú döntése értelmében az őszi események koordinálását és előadásait Varga Betti veszi át Antal Nikolettől

 

feb
4

Időpont: 2016. január 26.

Helyszín: Budapest, Bajza utca 18., FISZ-iroda

Jelen vannak: Kollár Árpád elnök, Korpa Tamás, Mészáros Márton, Szőllőssy Balázs, Antal Nikolett elnökségi tagok, Sifter Veronika, Pál Vanda, Csepregi János

Elnök megállapítja, hogy az elnökségi ülés határozatképes. Elnökség egyhangúan elfogadja a napirendet, amellyel kapcsolatban az alábbi döntések születnek.

Levezető elnök: Kollár Árpád (egyhangú + 1 tartózkodás)

Jegyzőkönyv-vezető: Szőllőssy Balázs (egyhangú + 1 tartózkodás)

Napirendi pontok: egyhangúlag elfogadva

  1. József Attila-díj, NKA-kuratórium jelölés, Kárpát-Medencei Nonprofit Kft.

A FISZ elnöksége úgy határoz, hogy részt vesz az NKA kuratóriumainak jelölési folyamatában, és Bednanics Gábort és Hansági Ágnest kívánja jelölni a Szépirodalmi Kollégiumba. Ennek indokairól a tagságot külön levélben értesíteni fogja.

A József Attila-díj jelölésével kapcsolatban Kollár Árpád elnök tájékoztatja az elnökséget arról, hogy Orbán János Dénes újdonsült kuratóriumi tag tájékoztatása alapján a tavalyi jelölések érvényesek maradtak, különös tekintettel a két kimaradó jelölt, Lanczkor Gábor és Nagy Koppány Zsolt személyére.

Az aktuális kultúrpolitikai helyzettel kapcsolatban a Szövetség tagságát az elnökség levélben értesíteni fogja a következő három napon belül.

  1. FISZ 18 programsorozat

Az Elnökség egyhangúan dönt arról, hogy „FISZ 18” címmel programsorozatra pályázik pályakezdő fiatalok bemutatkozó programjai és író-olvasó találkozók létrehozása céljából. A program koordinációjával az Elnökség Csepregi Jánost bízza meg.

  1. Könyvkiadás, -terjesztés

Pál Vanda könyvkiadás-felelős beszámol az elmúlt hónapok könyvkiadási eredményeiről. 

  1. Tagfelvétel

Korpa Tamás beszámol róla, hogy két tagfelvételi kérelem érkezett be a Szövetséghez. Olti Dórát az elnökség egyhangú szavazással felveszi tagjai közé. István Csaba pályázatát az elnökség egy igen, két tartózkodás és három nem szavazattal elutasítja, a felvétel érdekében további szövegmutatványok elküldésére és/vagy ajánlók felkerésére kéri.

feb
4

Adományodat, éves tagdíj befizetésedet (3000 Ft) a következő számlaszámra várjuk: 11707000-20490544
Ha teheted, rendelkezz a FISZ részére adód 1%-áról! Adószámunk 18236387-1-42
Tudtad, hogy céges adományozóként akár az adomány 40%-ával csökkentheted adózás előtti eredményedet? Vedd fel velünk a kapcsolatot a fiatalirok@gmail.com címen!
Könyveinket megveheted irodánkban, nagyobb bolthálózatokban, az Írók Boltjában - keress minket a kereskedelem.fiatalirok@gmail.com címen.
Köszönjük!

dec
17

ELNÖKSÉGI JEGYZŐKÖNYV

Időpont: 2015. december 16.

Helyszín: Budapest, Bajza utca 18., FISZ-iroda

Jelen vannak: Kollár Árpád, Korpa Tamás, Mészáros Márton, Szőllőssy Balázs, Antal Nikolett, Sifter Veronika, Neszlár Sándor, Varga Betti

Elnök megállapítja, hogy az elnökségi ülés határozatképes. Elnökség egyhangúan elfogadja a napirendet, amellyel kapcsolatban az alábbi döntések születnek.

Levezető elnök: Kollár Árpád (egyhangú + 1 tartózkodás)

Jegyzőkönyv-vezető: Szőllőssy Balázs (egyhangú + 1 tartózkodás)

Napirendi pontok: egyhangúlag elfogadva

  1. József Attila-díj

Az Elnökség úgy dönt, hogy amennyiben a tövényi szabályozást betartva mégis megkérdezik a FISZ véleményét, akkor a József Attila-díjra való jelölés ügyében december végéig kéri meg a tagságot, hogy javasoljon jelölteket. Az ezzel kapcsolatos hírlevelet a héten megkapja a tagság (felelős: Sifter Veronika).

  1. Magyar falu-konferencia

Korpa Tamás beszámol a jövő évi Magyar Falu-konferencia szervezésével kapcsolatos fejleményekről: a helyi és regionális döntéshozók nagy örömmel fogadták a konferencia ötletét, és támogatásukról biztosították a szervezést. A szállás- és utazásszervezés is folyamatban van, ezzel kapcsolatban az Elnökség 45 főben maximalizálja a szervezetten elszállásolt résztvevők számát.

  1. FISZ Háló pályázat

Sifter Veronika titkárságvezető beszámol arról, hogy a FISZ Háló pályázatot a FISZ sikeresen meghosszabbította 2016 június végéig. A következő év elején a FISZ ezen belül kisebb szervezőcsoportok számára kíván pályázatot kiírni.

  1. Nemzetközi és budapesti projektek

Szőllőssy Balázs beszámol arról, hogy az Isztambuli Magyar Intézettel való együttműködés révén a FISZ a jövő év során magyar-török kétoldalú fordítói műhelyt tud létrehívni egy isztambuli és egy visegrádi helyszínen (a FISZ tábor során); a BFTK-val való együttműködés révén pedig kilátásban van egy irodalmi helyszín létrehozása a Budapesti Tavaszi Fesztivál során.

 

nov
11

ELNÖKSÉGI JEGYZŐKÖNYV

Időpont: 2015. november 2.

Helyszín: Budapest, Bajza utca 18., FISZ-iroda

Jelen vannak: Kollár Árpád, Korpa Tamás, Mészáros Márton, Szőllőssy Balázs, Antal Nikolett, Sifter Veronika

Elnök megállapítja, hogy az elnökségi ülés határozatképes. Elnökség egyhangúan elfogadja a napirendet, amellyel kapcsolatban az alábbi döntések születnek.

Levezető elnök: Mészáros Márton (egyhangú + 1 tartózkodás)

Jegyzőkönyv-vezető: Szőllőssy Balázs (egyhangú + 1 tartózkodás)

Napirendi pontok: egyhangúlag elfogadva

  1. Tagfelvétel

Korpa Tamás bejelenti, hogy az elmúlt elnökségi ülés óta két tagfelvételi kérelem érkezett. Elnökség tagjai megismerték a pályázatokat, a levezető elnök szavazásra bocsátja a kérelmeket. Zilahi Annát és Papp Sándort az Elnökség egyhangú szavazással veszi fel tagjai közé.

  1. Balassi Intézettel való együttműködés

Neszlár Sándor beszámol a Balassi Intézetben tartott értekezletről, amelyen a szakmai szervezetekkel való további együttműködés formáit tárgyalták meg. A FISZ várja a Balassi Intézet javaslatait a tajpeji magyar díszvendégséggel kapcsolatban. A FISZ támogatja a Lengyelországban tartó 2016-os magyar kulturális programokat.

Mészáros Márton lemond a Balassi Intézet tanácsadó kuratóriumában betöltött tagságáról. Az Elnökség elfogadja a lemondást, és megbízza Szőllőssy Balázst a kuratóriumi tagság FISZ-es delegáltjának feladatköreinek ellátásával.

  1. Logó

Az elnökség az elkészült logótervek megtekintése után úgy határoz, hogy arról a tagsággal véleményeztetés után dönt.

  1. Tagság nemzetközi irodalmi szervezetben

Az Elnökség úgy határoz, hogy tagfelvételi kérelmet nyújt be az International Authors Forum elnevezésű szervezetbe.

  1. Egyéb

Kollár Árpád beszámol róla, hogy a FISZ idén másfélmillió forinttal kevesebb működési támogatást kapott, ezért szükséges új támogatókat, szponzorokat felkutatni.

sze
15

ELNÖKSÉGI JEGYZŐKÖNYV

Időpont: 2015. szeptember 8.

Helyszín: Budapest, Bajza utca 18., FISZ-iroda

Jelen vannak: Kollár Árpád, Korpa Tamás, Mészáros Márton, Szőllőssy Balázs, Antal Nikolett, Sifter Veronika, Pál Vanda, Szekeres Nikoletta, Kalapos Éva Veronika, Pataki Viktor, Tinkó Máté, Borbáth Péter

Elnök megállapítja, hogy az elnökségi ülés határozatképes. Elnökség egyhangúan elfogadja a napirendet, amellyel kapcsolatban az alábbi döntések születnek.

Levezető elnök: Mészáros Márton (egyhangú + 1 tartózkodás)

Jegyzőkönyv-vezető: Szőllőssy Balázs (egyhangú + 1 tartózkodás)

Napirendi pontok: egyhangúlag elfogadva

  1. Tagfelvétel

A beérkezett tagfelvételi kérelmek áttekintése után az Elnökség egyhangúan dönt Kellermann Viktóra, Tinkó Máté és Makai Máté felvételéről, és formai okokra hivatkozva (az egyik ajánló nem tagja a FISZ-nek, publikációs lista hiánya) egyhangúlag elutasítja Kovács Ferenc Dávid felvételi kérelmét.

  1. Pályázatok

Elnökség egyhangúan dönt a Nemzeti Kulturális Alap nagyrendezvény-pályázatával kapcsolatban: a 2016-os FISZ tábor, a Turnébusz és az Írókölcsönző  2016-os megvalósításáról. A pályázatok megírásáért és támogatás elnyerése esetén lebonyolításáért Kollár Árpád, Szőllőssy Balázs, Csepregi János és Tinkó Máté felel.

Mészáros Márton beszámol a FISZ és a Holokauszt Emlékközpont tervezett közös oktatási programjával. Az Elnökség megbízza Antal Nikolettet és Mészáros Mártont a program lebonyolításával, a szükséges források biztosításával.

  1. Most futó nagyrendezvényeink

Korpa Tamás beszámol arról, hogy a Magyar falu konferenciát a FISZ későbbre halasztja, mivel a tervezett helyszínen infrastrukturális problémák léptek fel. A FISZ Elnöksége egyhangúan dönt arról, hogy új helyszínen, 2016 március elején tartsuk meg a rendezvényt.

Borbáth Péter és Szőllőssy Balázs beszámol az Átjárók és határszegések elnevezésű találkozó előkészületeiről.

Sifter Veronika beszámol az október 2-3-án tartandó Latin-Amerika-konferenciáról.

Antal Nikolett beszámol a színházi-irodalmi workshop előkészületeiről.

  1. Könyvkiadás és -terjesztés

Borbáth Péter, Mészáros Márton, Szekeres Nikoletta és Antal Nikolett szerkesztők beszámolnak a következő hónapokban készülő kötetek előkészületeiről.

Az Elnökség megbízza Kollár Árpádot és Szőllőssy Balázst, hogy a feladatáról lemondott Salah Rana helyett új könyvterjesztési felelőst találjon.

  1. FISZ Háló-FISZ Mikro

Kollár Árpád beszámol arról, hogy továbbiakban is bizonytalan a MASZRE támogatási forrásainak folytonossága. Az Elnökség úgy dönt, hogy kérelmezi a FISZ Háló működési

  1. Egyéb

Szőllőssy Balázs beszámol róla, hogy a FISZ ismét szakmai partnerként vett részt a Budapest 100 szóban pályázatban, melynek zsűrizése jelenleg is folyik.

Mészáros Márton javaslatára az Elnökség egyhangúlag úgy dönt, hogy a továbbiakban alkotói pályázatra nem fog bekérni papír alapú pályázatot.

Borbáth Péter beszámol róla, hogy ilyen összeszedett elnökségi ülésen még nem vett részt.

 fiata

sze
1

Színházi-irodalmi workshop
október 6-11. között a FISZ, Fiatal Írók Szövetsége és a Dollár Papa Gyermekei szervezésében a MU Színházban

otthon_august_strindberg_a_pelikan_ligetvari_csenge2.JPG

 A FISZ, Fiatal Írók Szövetsége és a Dollár Papa Gyermekei 2015. október 6. és 11 között színházi-irodalmi workshopot szerveznek a MU Színházban, melyre várják azoknak a 35. év alatti alkotóknak a jelentkezését, akik érdeklődnek a kortárs színház kifejezésformái iránt. A workshop résztvevői a közös alkotói folyamat során az eddigiektől eltérő módon nyúlnak hozzá megszokott nézői stratégiákhoz, színházi szokásokhoz. Lehetőségük lesz arra, hogy a néző és a színész, valamint a színész és a szerep közötti határokat újraértelmezzék, megtapasztalva, hogy a látszólagos könnyedség mögött milyen szerkesztési elvek, színészvezetési technikák állnak.
A workshopot október 6. és 11. között rendezzük a MU Színházban minden este 17 és 20 óra között. Október 11-én workshop záró prezentációt tartunk, melyben a színészek és a pályázat során beválogatott szerzők egy kísérleti előadás keretében mutatják be a közös munka eredményét.

Pályázni lehet:
- Ibsen Nóra című darabjából egy szabadon választott dialógus átírásával maximum egy oldal terjedelemben
- név, életkor, e-mail cím és telefonszám megadásával
- a részvétel feltétele a workshop teljes időtartamában történő részvétel, minden nap 17-20 óráig, az előadás napján 17-22 óráig

A pályázatokat 2015. szeptember 20. vasárnap éjfélig várjuk e-mail-ben a szinhaz.fiatalirok@gmail.com címre.
A workshopon való részvételről mindenkit értesítünk 2015. szeptember 27. éjfélig e-mailben.
A workshopon résztvevő szerzők száma maximum 10 fő.

A zsűri tagjai:
- Tompa Andrea, író, színházkritikus
- Deres Kornélia, költő, színházkritikus
- Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás, a Dollár Papa Gyermekei alapítói
- Antal Nikolett, kritikus, a FISZ elnökségi tagja

 A projekt résztvevői:
Fiatal Írók Szövetsége (FISZ)
A Szövetség1998-ban jött létre azzal a céllal, hogy jelentős szerepet vállaljon a magyar irodalmi közéletben, a fiatal magyar írók és irodalmárok érdekképviseletében. A határokon átívelő művészeti, szakmai szervezet mára reprezentatív irodalmi társulássá, minden tehetséges fiatal alkotó számára nyitott, progresszív, dinamikusan fejlődő alkotóközösséggé vált. Mára a FISZ évenként 200 kulturális rendezvényt bonyolít le, jelen van a legjelentősebb irodalmi eseményeken és könyveinkkel Magyarország számos könyvesboltjában. Rendre csatlakoznak, vagy kezdeményezőként vesznek részt az országos jelentőségű programsorozatokon, valamint állást foglalnak a kulturális közéletet érintő, befolyásoló kérdésekben.

Dollár Papa Gyermekei
Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás 2009 tavaszán, pályakezdő színészként összeállítottak, és saját erőből önálló színházi produkciót hoztak létre. Tanulmányaikat a Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai Kar színész szakos hallgatójaként folytatták 2006-2009 között Mohácsi János osztályában. Azóta különleges helyszíneken, az adott tér sajátosságaira koncentrálva hoznak létre olyan színházi eseményeket, melyek nem a megszokásból, valamint a színészi rutinból, hanem az adott pillanat valóságából építkeznek, és abból merítenek ihletet.

MU Színház
A MU SZÍNHÁZ 20. éve működik a főváros XI. kerületében. A befogadó színházként működő intézmény számos színházi, táncos, képzőművészeti, zenei, irodalmi alkotónak biztosított már megmutatkozási és játszási lehetőséget.

 

Támogatónk: NKA

jún
26